bevállalja?

december 5. péntek

Az elmúlt két napban követve néhány olvasó ajánlását, rászántam pár órát, és elolvastam Dr. Csernus Imre: A nő című könyvét.

Nem hullott le a hályog a szememről, ahogy az egyik kommentező ígérte, és sajnos nem érzem magam sokkal okosabbnak sem, pedig bizonyos, hogy rám férne némi agytágítás a nemek kapcsolata témakörben. Bár az is lehet, hogy olyan fenemód okos vagyok, hogy senki nem képes újat mondani, persze ez marhaság, mert a hétfői terápiákat meg repesve várom, és mindannyiszor úgy érzem, hogy elsajátítottam valami új ismeretet.

De Csernus könyve nem győzött meg! Nem csak, hogy nem győzött meg, hanem kifejezetten károsnak tartom az efféle „belemondom az arcodba, mekkora lúzer vagy, és ettől majd vagy észre térsz vagy nem” típusú írásokat. Azt nem merem mondani, hogy az embereknek talán nem arra van szükségük, hogy belenyomják a fejüket a szarba, de hogy nekem mire nincs szükségem, azt pontosan meg tudom fogalmazni! Nincs szükségem arra, hogy azt hitesse el velem egy állítólag tehetséges terapeuta, hogy az ÖSSZES rosszul sikerült párkapcsolat egyedüli megoldása, ha úgy elválnak egymástól, hogy még talán azonos városban sem maradnak, mert ez kedvez az önmegvalósításnak.

Tudjátok, én egy informatikus szakember lennék, rendszerprogramozó. És minden dicsekvés nélkül is elég jó vagyok abban, amit csinálok, valójában 25 évnyi tapasztalat és számtalan megoldásra váró feladat csiszolt olyanná, ami most vagyok. Szinte minden héten felkeresnek olyan számítógépekkel, amelyeket elfertőztek rosszindulatú szoftverekkel, és arra kérnek, hogy tisztítsam meg a gépet. Nem is értem, miért hozzák oda nekem, mikor a szomszéd kissrác csak betesz egy XP cédét, particionál, formáz, installál, és egy órán belül használható a gép, nálam meg várni kell két napot, és még pénzt is kérek érte.

Csernus doktor büszke rá, hogy elvágja a gordiuszi csomót! Ezt teszi a szomszéd fiú is, kinyír mindent, lenullázza, amit le lehet nullázni, és elölről kezdi az egészet, ami persze veszteségekkel jár, és egészen addig működik, amíg el nem tévednek ugyanarra a honlapra, ahonnan az ártó programok rátelepültek a gépre. Aztán a második eset után mégiscsak nálam köt ki a pécé. Én meg elindítom a hibás masinát, piszkálgatom, megkeresem a megfelelő pontokat, és ha kell, bitről bitre átbogarászom, kiűzöm belőle a gonoszt. Néha fekete kakast is áldozok. Az effajta gépekkel igazából nem éri meg foglalkozni, mert rengeteg időt képesek felemészteni, de nekem minden egyes eset egy új kihívás, és mindig ugyanazt az összeget kérem, akármennyi időbe is telik a számítógép megtisztítása. A legjobb pedig az, hogy az eredménnyel mindig elégetettek az ügyfeleim, mert a gépük olyan lett, mint amilyen a fertőzés előtt volt. Gyors, működik, megmaradtak a felinstallált programok és a családi fotók, amiket természetesen sosem mentenek ki.

Szóval van megoldás olyankor is, amikor a legtöbb ember már feladná, mert a képességét meghaladja a feladat. Nincs is ezzel semmi gond, ezért vannak, a szakemberek, hogy megoldják, hogy azt tegyék, amihez értenek. De Csernus engem nem győzött meg a szakértelméről! Az ismereteiről igen, az látnivaló, hogy szenzációsan detektálja a párkapcsolatok buktatóit, és olyan messziről képes feltárni az okokat, hogy először nem is értjük, hova akar kilyukadni, de aztán nekünk is világosság gyúl a fejünkben, és helyükre kerülnek a miértek, az okok és az okozatok.

A megoldásai azonban visszatetszőek. Túl egyszerűnek tűnik minden esetnél az azonnali amputáció! Persze elképzelhető, hogy azért látom így, mert nekem is van egy saját beépített egész estés válságom, de azon is elgondolkodhatunk, hogy most már tudom, hogy van, és ezért számolok is vele, és ha mégis így alakul a véleményem, akkor vagy olyan hülye vagyok, hogy magamnak sem ismerem be azt, amit két sorral feljebb már beismertem, vagy pedig egyszerűen igazam van. A harmadik eset az, hogy valamit nem vettem figyelembe, és mégsem vagyok olyan okos, mint hiszem, illetve most már, hogy ezt leírtam, ez az elmélet is kezd felborulni. Ne is bonyolódjunk bele, mert senkit nem akarok arról meggyőzni, hogy igazam van, mindössze annyit szeretnék, hogy elmondhassam a véleményem, és el is mondom.

A nő című könyvet olvasva valami anomáliának kezdtem érezni magam, és persze lehet, hogy az is vagyok. A könyvben mindig a férfiak csaltak, kihasználtak, a nők csak híztak, és szenvedtek, az egész egyetlen sztereotip klisé többszörös körbetáncolásának tűnt. Külön felbosszantott azzal, hogy kijelentette, hogy a szerelem és bármilyen negatív érzelem nem létezhet egy időben az emberben. Nem is értem, hogy egy szerelmes miért ne lehetne ugyanakkor boldogtalan, de mindegy! Aztán ott van ez a folyton ismételgetett „bátraké a szerencse”, világ asszonyai váljatok, meg se próbáljátok helyre hozni a házasságotokat, mert úgy sem sikerülhet! Hosszú fejezetek szólnak az önzésről és a gyávaságról, és nem jut eszébe senkinek sem, hogy simán lelépni egy kapcsolatból esetenként legalább olyan önző és gyáva tett, mint kihasználni a másikat, még ha a lécelés ugye, rövidebb ideig is tart? Aztán nem is értem az indíttatást sem, minthogy a válások hetven százalékát jelenleg is a nők kezdeményezik, nem teljesen világos, hogy ki az, akinek ehhez segítségre van szüksége. Ettől a könyvtől még az is elválik, aki eddig azt hitte, hogy a válóper egy matematikai fogalom.

A sok szerencsétlen nő és férfi keringője közt mindössze két mondat ha szól arról, hogy létezik olyan is, amikor vagy holtukig szerelemben élnek a párok, vagy sikerrel megoldották a válságukat. Ez nem túl biztató!

Magunkról most nem esett szó, de olyan szőrmentén élünk ez éjszakás héten egymással, és ez a timesharing életmód sikeresen elkerüli mind a szerelmi, mind pedig konfliktus helyzeteket.